Helyszín, időpont: Bócsa, 2020. szeptember 5., szombat

ORSZÁGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI CSAPATBAJNOKSÁG 6. forduló (lett volna)
ORSZÁGOS KÖZÉPFOKÚ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRABAJNOKSÁG 11. forduló (lett volna)

Versenykiírás

A verseny célja:
Kezdők számára alkalmat szeretnénk teremteni a tájékozódási versenyekhez szükséges gyakorlati tapasztalatszerzésre, illetve a sportág megismerésére. Haladók részére a tájékozódási képességek megmérettetését tűztük ki célul a Kiskunság változatos növényzeti és domborzati viszonyai között. 10 évvel jubileumi versenyünk előtt visszatérünk egy kihívásokkal teli terepre, Bócsa környékére.
Cél ezen felül továbbra is a küzdelem a globális felmelegedés ellen és harcolni a világbékéért.

A verseny helye és ideje: Bócsa, Parkerdő; 2020. szeptember 5.
Az első rajt 8 óránál nem korábban, az utolsó rajt 10 óránál nem később lesz.

A versenyközpont és a rajt helye: A Boróka Általános iskola mögött, a hátsó parkolóban.
GPS-koordináták: N 46° 36′ 58″; E 19° 28′ 34″

Megközelítés: Bócsán az 54-es számú főút halad keresztül, ezen közlekedve érhetitek el a versenyközpontot. A Flóra Vendéglőnél kell letérni a főútról északi irányba (azaz a vendéglő felé). A vendéglő után szalagozás mentén éritek el a versenyközpontot. (Röviden: bal, bal, bal.) Itt lesz lehetőség parkolásra. Figyeljétek a segítők utasításait! A parkoló megtelése esetén az 54-es főút két oldalán is parkolhattok. Innen az iskola és a focipálya között az iskola mögé kell sétálni.

Tömegközlekedés: Autóbusszal is eljuthattok a településre. A „Pipagyújtó csárda” megállóhelynél kell leszállni, majd az iskola és a focipálya között az iskola mögé kell sétálni.

A verseny rendezője:
ELTÁJOLÓK Turista és Szabadidősport Egyesület
6200 Kiskőrös Dankó u. 8.

Versenybíróság:
Elnök: Döme Géza (a továbbiakban Döme)
Tagok: Dr. Biácsi Alexandra (Szandi), Biácsi Tamás (Tamás), Bodó Zajzon (Zazi), Halász Alexandra (Szandra), Halász Ágnes (Ági), Halász István (Pisti), Kerekes Viktor (Vitya), Kutak László (Laci), Sándorfalvi János (Pöszi)
Pályakitűző: Döme
Ellenőrző bíró: Szandi, Tamás
Szövetségi ellenőr: Franczva László (bár ez most nem releváns) cufi64@gmail.com; 30-3492471

A terep: Változatos fedettségű, alföldi homokbuckás terület szórt borókással, benőtt utakkal, nyiladékokkal. Nagyon FONTOS! Az augusztus eleji vihar hatalmas károkat okozott a területen. Az eredetileg tervezett (a régen szokásos) versenyközpont gyakorlatilag megszűnt. Itt, és a pálya egyes részein, fákat tarolt le a szél. A térképen az általunk feltárt életveszélyes területeket tiltott területként fogjuk feltüntetni. Ezekre a részekre szigorúan tilos lesz belépni. Ha valaki verseny közben megdőlt fát talál, az alatt semmiképpen ne menjen át!

A térkép: 2018-ban felülvizsgált, 2002-ben készült IOF normák szerinti, többszínnyomású tájfutó térkép. M = 1:7500. Alapszintköz 2 m. Méret: A4. A térkép vízálló papírra lesz nyomtatva.

A verseny meghatározása és kategóriái:
Bontott távú, kötött menetsebességű, felső-, közép- és alapfokú, egyfordulós, nappali, gyalogos természetjáró tájékozódási túraverseny csapatok részére.

A kategória:
Felsőfokú; tájfutó térképen, tájékozódási feladatokkal nehezített csapatverseny (tájékozódási felkészültség szükséges), életkor szerinti bontásban. A csapatok 2-4 főből állhatnak.
A táv az A, A/36, A/50 kategóriákban kb. 8 km, az A/60, A/70, A/80 kategóriákban kb. 6,5 km. Szintemelkedés kb. 200 méter. A versenyidő kb. 3-6 óra.
Az A, A/36-os kategóriát az A/50-es kategóriával, az A/60-as, A/70-es kategóriát pedig az A/80-as kategóriával összevontan értékeljük.

B kategória:
Középfokú; tájfutó térképen, néhány egyszerűbb tájékozódási feladattal nehezített csapatverseny. A csapatok 2-4 főből állhatnak.
A táv kb. 8 km, a szintemelkedés kb. 200 m, a versenyidő kb. 3-4 óra.

C kategória:
Alapfokú; tájfutó térképen, egyszerű tájékozódási feladatokkal nehezített csapatverseny. A verseny részben pontmegnevezéssel segített. A csapatok 2-6 főből állhatnak.
A táv kb. 7 km, a szintemelkedés kb. 150 m, a versenyidő kb. 3-4 óra.

A verseny díjazása:
Kategóriánként az első, második és harmadik helyezést elért csapatok tagjai érmet és oklevelet kapnak. Továbbá az első helyezett csapatok kupát nyernek. Lehet, hogy lesz más nyeremény is, de nem biztos. Minden résztvevő fémjelvényt kap.

Kupavédők: A/60-A/70-A/80: VVV Turbócsigák
A-A/36-A/50: Erőterv MVM4
B: Szentes Olivér
C: Tücsök

Nevezés és felvilágosítás:
A szervezés érdekében a nevezéseket 2020. augusztus 31-ig írásban kérjük megküldeni az alábbi elérhetőségek valamelyikére:
Döme Géza
6200 Kiskőrös, Dankó u. 8.
e-mail: eltajolo@gmail.com
Érdeklődni telefonon: (20) 340-9807.

Hozzájárulás a rendezés költségeihez:
Helyszínen való nevezés esetén személyenként 2220 Ft.
Előzetes nevezéssel személyenként 1600 Ft. Diákoknak, nyugdíjasoknak és szervezett természetjáróknak (2020-as évre érvényesített igazolvánnyal) 1300 Ft.
12 éves korig a versenyen való indulás ingyenes. A versenyen kérjük az igazolványok felmutatását!

Kötelező felszerelés: Tájoló, óra, íróeszköz, ivóvíz, elsősegély csomag.
„A” és „B” kategóriákban szerkesztő eszközök (vonalzó, szögmérő).
„B” és „C” kategóriában számológép és mérőszalag is!

Ajánlott felszerelés: Esővédő, kullancsriasztó, kamásli.

Egyebek:
A rajtban minden csapat 2 db berajzolt nyomdai térképet és egy menetutasítást kap. Ezen felül berajzolt plusz térkép (500 Ft) és menetutasítás (ingyen) előzetesen (a nevezési határidőig) rendelhető. A térképen az ellenőrzőpontok helyei egy középen lyukas szálkereszttel lesznek jelölve.
A sportszerűtlen, vagy nem megengedett eszközöket használó csapatokat a versenyből kizárjuk.

Keverési időt nem alkalmazunk, a pályabontási idő (PBI) után beérkező csapatokat értékeljük, de csak a PBI-n belül érkező csapatok után rangsoroljuk.

Ivóvizet az időmérő(k)ben, és a célban tudunk biztosítani. Bögrét, vagy poharat mindenki hozzon magával!

Szálláslehetőséget a bócsai általános iskolában tudunk biztosítani, 2, ill. 4 ágyas szobákban, legfeljebb 15 fő részére. Ágyneműt biztosítanak. A szállás ára: 4000 Ft/fő.

A célban turistaellátást (vajas-, zsíros-, lekváros kenyeret és vizet) tudunk csak biztosítani.

Kérünk minden résztvevőt az aktuális járványügyi előírások betartására! A győzteseknek járó puszikat (2 db/fő) felírjuk, és jövőre odaadjuk.

Az eredményhirdetés helye és ideje: A verseny napján a célban 15 óra körül.

Kiegészítő rendelkezések:
A versenyt az MTSZ érvényben lévő Versenyszabályzata (2010. évi javított kiadás) alapján rendezzük meg.
Óvás: az érvényes szabályzat szerint. Az óvás díja 3000 Ft/téma.

Mindenki saját felelősségére indul. Kártérítés a rendezőségtől semmilyen címen nem igényelhető.

Szolgáltatások:
– csomagmegőrzés,
– toilet,
– zsíros, hagymás, vajas, lekváros kenyér és víz.