Partnereink


Archívum


Versenyek 2007-ben
Versenyek 2006-ban

 

 

 

 

 


 

Kedves Túraversenyzők!

Mielőtt hivatalosan is megnyitnánk a 2010-es Budapesti Tájékozódási Túrabajnokságot, néhány szót szeretnék szólni, hogy milyen változások is lesznek a tavaly bajnoksághoz képest. Az első három év a tapogatózás időszaka volt. Szerettük volna felmérni, hogy mekkora igény is van Budapesten egy alapfokú és egy középfokú tájékozódási túrabajnokságnak. Egy kicsit filozofikusabban fel is tettük magunknak a kérdést, hogy hol is van a helyünk a világban, pontosabban a tájékozódási túraversenyzés világában.

Mivel a tájékozódási túrabajnokságnak van egy országos bajnoksága, ezért ettől mi sem tudjuk függetleníteni magunkat, és nem is akarjuk. A jövőben is abba az irányba szeretnénk menni, hogy próbáljunk meg kicsit beleintegrálódni az országos bajnokságba. Ennek az integrációnak volt az első állomása a tavalyi év, mikor is az országos bajnoksághoz jobban igazodó kategóriákat írtunk ki. Az országos bajnokság C kategóriája felel meg a Budapest bajnokság alapfokú kategóriájának és az országos bajnokság B kategóriája felel meg a Budapest bajnokság középfokú kategóriájának. A Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság továbbra is alap és középfokú bajnokság marad, tehát nem indítunk felsőfokú bajnokságot, és továbbra sem lesznek felsőfokú pályák.

Az első változás a tavalyi évhez képest a kategóriákba történő nevezésben lesznek. Eddig a középfokú bajnokság alapvetően nyílt kategória volt, ahová bárki benevezhetett. 2010-től, viszont szeretnénk, ha még jobban elkülönülne a középfokú bajnokság és az országos bajnokság A (felsőfokú) kategóriája. Így 2010-től csak azok a csapatok nevezhetnek be a Budapest Bajnokság középfokú bajnokságába, akik nem neveznek be az országos bajnokság valamelyik A kategóriájába. Aki tehát felsőfokon űzi ezt a sportágat, annak a felsőfokú országos bajnokságba illene versenyezni. Az országos bajnokság A kategóriába és a Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság középfokú bajnokságába egyidejűleg nem lehet benevezni.

Mivel az országos bajnokságban csak felsőfokú bajnokság van, alap és középfokú nincs, ezért ezt az űrt mi szeretnénk betölteni. Ennek megfelelően mi is szeretnénk jobban elkülöníteni az alapfokú, középfokú és felsőfokú tájékozódási tudással rendelkező csapatokat. Az alapfokú bajnokságba továbbra is a családokat, általános iskolás, középiskolás csapatokat várjuk és azokat, akik ténylegesen alapfokú tájékozódási ismeretekkel rendelkeznek. A középfokú bajnokságba, pedig azokat a csapatok nevezését várjuk, akik ténylegesen középfokú szinten vannak. Mi ezt csak úgy tudjuk mérni, hogy ne nevezzenek be az országos bajnokság egyik A kategóriájába sem, se az egyéni bajnokságban, se a csapatbajnokságban még csapattagként sem. Aki 1-2 versenyen kipróbálja az országos bajnokság A kategóriás versenyét, az még nem kizáró ok, csak ne nevezzen be a bajnokságba. Akik tavaly a felsőfokú egyéni vagy csapatversenyek élmezőnyében végeztek, vagy igazolt tájfutók, azok tudása sem középfokú.

Viszont tárt karokkal várjuk a nem budapesti versenyzőket / csapatokat is. Azok a csapatok, akik alapfokú vagy középfokú tájékozódási tudással rendelkeznek, a Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság keretén belül bajnoki rendszerben is összemérhetik tudásukat. Szóvál már nem csak a felsőfokú versenyzőknek van lehetőségük bajnoki rendszerben versenyezni, hanem a kevésbé profi, de annál lelkesebb kiscsapatoknak is.

Természetesen a felsőfokú tájékozódási ismeretekkel rendelkező csapatokat sem szeretnénk teljesen kizárni a Budapest bajnokságból, csak egy külön kategóriában szeretnénk őket versenyeztetni. Ez lenne a kiemelt középfokú bajnokság. Ezt a kategóriát meghirdetjük, de csak akkor indítjuk el, ha legalább 3 csapat benevez ebbe a kategóriába. Ettől függetlenül az egyedi versenyeken bárki elindulhat, csak az eredményét nem vesszük figyelembe a Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság középfokú összesített versenyében.

Az első kérésünk tehát az lenne, hogy minden csapat abban a kategóriában versenyezzen, ahová a tudása alapján tartozik. Így sokkal izgalmasabb lesz a verseny, ha nincsenek már a kiírás pillanatában lefutott bajnokságok.

További újdonság, hogy minden csapatnak, aki részt szeretne venni a Budapesti Tájékozódási Túrabajnokságban, annak ki kell tölteni egy nevezési lapot. Ezt lehet elektronikusan is, de minden verseny rajtjában lesznek kitéve nevezési lapok. A nevezési lapra azért van szükség, mivel nagyon sok az olyan csapat, akik csak 1-2 versenyen indulnak el. A Budapest bajnokságba a nevezés teljesen ingyenes és egyetlen célja, hogy lássuk kik azok a csapatok, akik ténylegesen részt szeretnének venni a bajnokságban.

A tavalyi alapfokú bajnokságba kísérleti jelleggel felvettünk egy városismereti versenyt, a középfokú bajnokságba, pedig két Mátrai tájékozódási túraversenyt, hogy a Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság ne fejeződjön be már szeptemberben. A visszajelzések alapján a városismereti versenyt és a Mátra Kupát sikeresnek értékeltük, így 2010-ban már teljes jogú versenyként szerepelnek. Az Avar Kupa felett erősen rezgett a léc, mivel nagyon kevés csapat utazott le Budapestről. Hogy kap még egy esélyt, annak az az oka, hogy valóban nem túl kedvező időjárás uralkodott a Mátrában. (Szitáló eső és hatalmas köd) Ha jövőre is ekkora érdektelenség mutatkozik iránta a Budapestiek részéről, 2011-ben már ténylegesen kivesszük a bajnokságból.

A tavalyi versenyek közül egy került ki az alapfokú bajnokságból, az alapfokú tájfutó verseny, mivel ezt idén nem rendezi meg a tavalyi rendező egyesület.

Új versenyként bekerült a bajnokságba az Optimista-Hegyhát Kupa, amely része a Tájékozódási Sportok Fővárosi Fesztiváljának, melyről később pontosabb információkat fogtok kapni. Új versenyként szerepel még a Gyermeknap Kupa, ahol egy Avar Kupához hasonló versenyt szeretnék Budapesten is meghonosítani.

A Budapesti Tájékozódási Túrabajnoksággal kapcsolatos valamennyi információt továbbra is a www.tajbpbajn.fw.hu honlapon találjátok.

A nevezési lapokat is elküldöm mellékletként. Aki jobban szereti az elektronikus levelezést, az visszaküldheti e-mailen keresztül, de aki a tollra és a papírra esküszik, az talál nevezési lapokat a versenyek rajtjában is. Már elég sok versenykiírás elkészült, így lassan azokat is küldöm.

Ezzel hivatalosan is megnyitnánk a 2010. évi Budapesti Tájékozódási Túrabajnokságot. Minden csapatnak szép időt és jó versenyzést kívánunk.

Sporttársi üdvözlettel:

Dravecz Ferenc és Lehoczki Zoltán




Copyright © Turaversenyek.hu
Az oldal Firefox böngészőre optimalizálva 1280*1024 felbontásban.