Helyszín, időpont: Budai-hegység, Vadaspark térsége; 2018. május 13. (vasárnap) 10 óra

BUDAPESTI TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRABAJNOKSÁG 9. forduló
2018. ÉVI BÉKE KUPA SOROZAT 3. forduló

Versenykiírás

A verseny meghatározása: Ebben az évben is a korábbi években megismert pontgyűjtő versenyt rendezünk, amelynek lényege, hogy nincs kötött pálya, hanem a terepen a térképen bejelölt érintőpontokat tetszés szerinti sorrendben kell érinteni a megadott versenyidő alatt. Az érintőpontoknak a távolságtól és a megközelíthetőségtől függő pontértékük van. Minden versenyzőnek – aki a versenyidőn belül célba érkezik és legalább egy érintőpontot érintett – eredménye beszámít az összetett versenybe. A versenyidőn túl érkezők kiesnek!
Az egyéni helyezések sorrendjét a gyűjtött pontszámok összesített értéke dönti el. A versenyzők által felhasznált idő csak az azonos pontszámot elérők sorrendjét határozza meg.
A verseny során áttérünk az ellenőrző pontoknál (a korábbi krétásról) az elektronikus regisztrációra.

A versenyt a Budapesti Tájékozódási túrabajnokság keretén belül két kategóriában értékeljük:
A.    hosszú pálya: 2 fős felnőtt csapatok (férfi, női és vegyes)
Budapest bajnokság: középfokú A csoport
középfokú  B csoport
középfokú családi kategória
B. rövidebb pálya: családi, diák és szenior (40 év fölött)
Budapest bajnokság: alapfokú bajnokság

A Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság középfokú bajnokságába benevezett csapatok (A csoport, B csoport és családi kategória) a Kőbánya Kupa A kategóriájában, a hosszú pályán induljanak el.
Az alapfokú bajnokságba benevezett csapatok a Kőbánya Kupa B kategóriában, a rövidebb pályán induljanak el.
A Budapesti Tájékozódási Túrabajnokságban versenyző csapatok külön sátornál neveznek. A Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság középfokú bajnokságaiban versenyző csapatok a Kőbánya Kupa A kategóriájában egyénileg is indulhatnak.
Az A. kategória első helyezett szakosztálya egy évre elnyeri a KŐBÁNYA KUPA vándorserleget, továbbá az 1-3. helyezettek éremdíjazásban részesülnek.
A B. kategória 1-3. helyezettjei oklevelet és tárgyjutalmat kapnak.
Az összetett csapatversenyt az a szakosztály nyeri, melynek versenyzői a legtöbb pontszámot gyűjtötték. E szakosztály elnyeri a Legeredményesebb Szakosztály 2018. serleget.
Korlátozás: Nevezhetők a természetbarát szakosztályok tagjai, az aktív tájfutók kivételével.

Találkozás: 2018. május 13-án 9 órakor a Pesthidegkúton a Szepesi utca végével szemben a Vadaspark szélén lévő tisztáson (Kicsit lefelé kell menni)

Megközelítés gyalogosan: a Széll Kálmán térről az 56-os vagy 61 villamossal a Hűvösvölgy végállomásig, majd a Solymár felé menő 64, 64A, 164 és 264-es autóbuszokkal két megállót a Hunyadi utca megállóig, majd gyalog kicsit visszafelé kell jönni a Szepesi utcáig, amelyen az utca végéig kell menni az erdőig, majd szembe lesétálni a tisztásra.
A Hűvösvölgyi végállomástól közvetlenül gyalog a kék jelzésen is megközelíthető a Vadaspark felé kb. 450 m menve, majd balra kell fordulni az indító tisztásig.
Megközelítés gépkocsival: a Széll Kálmán térről Hűvösvölgyi végállomásig, majd a Hidegkúti útról jobbra befordulva a Szepesi utcába (Jobbra a 6. utca) Parkolni az Szepesi utca végén lehet

Nevezés: a helyszínen 9.15 és 9.30 között. A nevezés díjtalan.

A versenybíróság tagjai: Kovács Tamás, Maczák Sándor, Kiss László, Rákosiné Rusznyák Edit, Kissné Németh Erzsébet, Puskás Csaba, Dr. Szabó Balázs, Ispanovity Márton és Skultéti Gábor

Várjuk a kőbányai természetbarátok minél nagyobb számú részvételét, mivel a Kőbánya Kupa tájékozódási verseny egyúttal a 2018. évi Béke Kupa sorozatnak is a III. fordulója.
A versenyen indulók 4 pontot, a környéken túrázók 2 pontot szereznek szakosztályuknak.

A Kőbánya Kupa egyúttal a 2018. évi Budapesti alapfokú és középfokú Tájékozódási Túrabajnokság 9. fordulója, amelyről további információk a www.tajbpbajn.x3.hu honlapon olvashatók.

Kőbányai Sportszövetség
Természetbarát Szakbizottsága
1105 Budapest Ihász utca 26.

Lokomotív Turista Egyesület
1103 Budapest, Csombor utca 4/1.

 

Tájékoztató az Sport Ident (SI) rendszer használatáról
Versenyzőknek

A 2018.évi Kőbánya Kupa értékelésének megkönnyítése érdekében az előző évi tapasztalatok leszűrésével, Sport Ident (SI) elektronikus érintő és időmérő rendszer lesz használva.
Az SI rendszer legfontosabb részei:
–    SI dugóka, mágneses érzékelő, az érintett pontok számát és időpontját rögzíti.
–    SI Dobozok: törlés (a dugóka adatainak törlése), start (indulási időpontot rögzíti), ellenőrző dobozok (pont kódját, érintés idejét rögzíti a dugókán), cél (beérkezés időpontot rögzíti), kiolvasó (számítógépbe átmásolja a dugóka adatait), nyomtató (a dugóka adatait papírra kinyomtatja). A dobozok a dugókás érintéskor hang és fényjelzést adnak. Az érintés ideje alatt kettőnél több csipogásra nincs szükség.
–    Számítógép SI programmal

A csapatok indulásuk előtt átvételi elismervény aláírása után a kisorsolt sorszámának megfelelő számú dugókát kap. Az átvevő személy szerint felel a dugóka rendeltetésszerű használatáért, elvesztése esetén anyagi kártérítéssel tartozik.
A Versenyközpontba való visszaérkezéskor a dugó adatai két példányban kinyomtatásra kerülnek. Egyik példány a csapatnál marad, másikat a Versenybíróságnak kell átadni értékelésre.
Kinyomtatás után a dugóka adatai kiolvasással a számítógépes nyilvántartásba kerül és ekkor kell a dugókát is leadni az „Átvételi elismervény” visszaadása mellett.