Helyszín, időpont: Budai-hegység, Makkosmária, 2017. május 21., vasárnap

BUDAPESTI TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRABAJNOKSÁG 7. forduló

A verseny meghatározása: Ebben az évben is a korábbi években megismert pontgyűjtő versenyt rendezünk, amelynek lényege, hogy nincs kötött pálya, hanem a terepen a térképen bejelölt érintőpontokat tetszés szerinti sorrendben kell érinteni a megadott versenyidő alatt. Az érintőpontoknak a távolságtól és a megközelíthetőségtől függő pontértékük van. Minden versenyzőnek – aki a versenyidőn belül célba érkezik és legalább egy érintőpontot érintett – eredménye beszámít az összetett versenybe. A versenyidőn túl érkezők kiesnek!!!
Az egyéni helyezések sorrendjét a gyűjtött pontszámok összesített értéke dönti el. A versenyzők által felhasznált idő csak az azonos pontszámot elérők sorrendjét határozza meg.
A verseny során áttérünk az ellenőrző pontoknál (a korábbi krétásról) az elektronikus regisztrációra.

Az egyéni versenyt két kategóriában értékeljük:
A.    hosszú pálya: 2 fős felnőtt csapatok (férfi, női és vegyes)
Budapest bajnokság: középfokú A csoport
középfokú  B csoport
középfokú családi kategória

B. rövidebb pálya: családi, diák és szenior (40 év fölött)
Budapest bajnokság: alapfokú bajnokság

A Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság középfokú bajnokságába benevezett csapatok (A csoport, B csoport és családi kategória) a Kőbánya Kupa A kategóriájában, a hosszú pályán induljanak el.
Az alapfokú bajnokságba benevezett csapatok a Kőbánya Kupa B kategóriában, a rövidebb pályán induljanak el.

A Budapesti Tájékozódási Túrabajnokságban versenyző csapatok külön sátornál neveznek. A Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság középfokú bajnokságaiban versenyző csapatok a Kőbánya Kupa A kategóriájában egyénileg is indulhatnak.

Az A. kategória első helyezett szakosztálya egy évre elnyeri a KŐBÁNYA KUPA vándorserleget, továbbá az 1-3. helyezettek éremdíjazásban részesülnek.
A B. kategória 1-3. helyezettjei oklevelet és tárgyjutalmat kapnak.
Az összetett csapatversenyt az a szakosztály nyeri, melynek versenyzői a legtöbb pontszámot gyűjtötték. E szakosztály elnyeri a Legeredményesebb Szakosztály 2017. serleget.
Korlátozás: Nevezhetők a természetbarát szakosztályok tagjai, az aktív tájfutók kivételével.

Találkozás: 2017. május 21-én 9 órakor a Makkosmáriai templom melletti parkban lévő esőháznál.
Megközelítés gyalogosan a 21A autóbusszal a Normafáig, majd a Normafától gyalog a zöld + jelzésen kb. 2 km (menetidő kb. 30 perc)

Gyalogosan és gépkocsival a Széll Kálmán térről Budakeszi felé menő 22-es, vagy a 22A  autóbuszokkal a Budakeszin az Erdő utcáig (vasárnaponként a buszok kb. 20 percenként indulnak, menetidő kb. 20 perc, majd gyalog a Makkosi úton a Makkosmáriai templomig kb. 2 km.

Nevezés: a helyszínen 915 és 930 között. A nevezés díjtalan.

A versenybíróság tagjai: Kovács Tamás, Maczák Sándor, Kiss László, Rákosiné Rusznyák Edit, Kissné Németh Erzsébet, Dr. Szabó Balázs, Ispanovity Márton és Skultéti Gábor

Várjuk a kőbányai természetbarátok minél nagyobb számú részvételét, mivel a Kőbánya Kupa tájékozódási verseny egyúttal a 2017. évi Béke Kupa sorozatnak is a III. fordulója.
A versenyen indulók 4 pontot, a környéken túrázók 2 pontot szereznek szakosztályuknak.
A Kőbánya Kupa egyúttal a 2017. évi Budapesti alapfokú és középfokú Tájékozódási Túrabajnokság 7. fordulója.

***

Tájékoztató az Sport Ident (SI) rendszer használatáról

Versenyzőknek

A 2017.évi Kőbánya Kupa értékelésének megkönnyítése érdekében az előző évi tapasztalatok leszűrésével, Sport Ident (SI) elektronikus érintő és időmérő rendszer lesz használva.
Az SI rendszer legfontosabb részei:
–    SI dugóka, mágneses érzékelő, az érintett pontok számát és időpontját rögzíti.
–    SI Dobozok: törlés (a dugóka adatainak törlése), start (indulási időpontot rögzíti), ellenőrző dobozok (pont kódját, érintés idejét rögzíti a dugókán), cél (beérkezés időpontot rögzíti), kiolvasó (számítógépbe átmásolja a dugóka adatait), nyomtató (a dugóka adatait papírra kinyomtatja). A dobozok a dugókás érintéskor hang és fényjelzést adnak. Az érintés ideje alatt kettőnél több csipogásra nincs szükség.
–    Számítógép SI programmal

A csapatok indulásuk előtt átvételi elismervény aláírása után a kisorsolt sorszámának megfelelő számú dugókát kap. Az átvevő személy szerint felel a dugóka rendeltetésszerű használatáért, elvesztése esetén anyagi kártérítéssel tartozik.
A Versenyközpontba való visszaérkezéskor a dugó adatai két példányban kinyomtatásra kerülnek. Egyik példány a csapatnál marad, másikat a Versenybíróságnak kell átadni értékelésre.
Kinyomtatás után a dugóka adatai kiolvasással a számítógépes nyilvántartásba kerül és ekkor kell a dugókát is leadni az „Átvételi elismervény” visszaadása mellett.